Hétfő van, és már csak egy hét van az ovi kezdésig. Ezek az utolsó olyan reggelek, amikor még gondtalanul visszabújhatunk egymás mellé az ágyba és hallhatom a szuszogását. Szemét dörzsölve csücsült az ágyon ...úgy hívott: anya, gyere fel!
Néztem, ahogy vissza alszik. Puha kis szempillája finoman lecsukódott. Betakartam, puszit adtam neki, majd kijöttem a szobából.
Köntös mosás, ez az új nap első feladata. Zakatol a mosógép.
Tyúkok mondják, hogy jó reggelt, finoman fúj a szél és jelzi, hogy vége a nyárnak.
Én izgatott vagyok. Tegnap kaptam chaten egy újabb reményteljes mondatot Zsanitól. Ha tudná, hogy mennyire várom, hogy hazajöjjön és meséljen.
Nagyon sokat gondolok a HA MAJD-ra .... lelkileg már készen áll a bőrönd.... jó , nem teljesen lelkileg, inkább agyilag.
Agyilag már dolgozom, korán kelek, sírok a hiánytól, kémlelem az eget, és próbálom helyre rakni a lelkemben az űrt.
Az elhatározásaim legtöbbször célt érnek. A komoly elhatározásaim.... hallom, hogy kattog a mosógép..ez is hogy fog hiányozni.
Ha belegondolok, hogy esetleg más fog itt lakni, kiráz a hideg. Ez egy muszáj rossz.... olyan, mint a balkán angol.
Félek attól, hogy ki meddig fogja bírni. Kinél mikor fog elszakadni a cérna, és ki mikor akarja feladni majd?
Minden nappal egyre közeledik a nap, mikor foglalhatom a repjegyet, vagy magamnak, vagy Atinak...és mikor már világossá válik minden, mikor már tisztul a kép.
De, míg eljön ez a nap, addig rendbe kell hozzam magam. A lelkem szét van teljesen cincálva. Nem állítom, hogy nem vagyok tisztába azzal, hogy ez a pánikbetegség első jele...csak éppen tudomást nem akarok róla venni.
Nem vagyok én pánik beteg..... csak túl sokat gondolkodom. :-)
Az elmenetel csomag szerves része az is, hogy az alábbi két ember nagyon hiányzik nekem!!!! Nagyon....
